Nemzeti Konzultáció Kádár Jánosról

1989. július 6-án hunyt el Kádár János, a szocialista Magyarország egykori vezetője. A nevével fémjelzett korszak megítélése megosztja a magyar társadalmat. Köztünk vannak – sajnos egyre fogyatkozó mértékben – azok, akik átélték a Kádár-rendszer hétköznapjai és saját tapasztalatokkal rendelkeznek a szocializmus évtizedeiről. Az elmúlt 30 évben pedig felnőtt egy olyan generáció, amely csak a hivatalos (jobboldali) történelemírás alapján tudja megítélni a kádári időket.

Kádár János beszél az MSZMP kongresszusán
Kádár János az MSZMP kongresszusán

E két generáció egészen másképp viszonyul a kádári Magyarország örökségéhez: az idősebbek többsége pozitívan, míg a fiatalabbak elutasítóan vélekednek róla, köszönhetően annak, hogy a Kádár-rendszer hivatalos megítélése egy sor hazugságon alapszik. Napjainkban, amikor az Orbán-rendszert kiszolgáló történészek ipari méretekben űzik a történelem meghamisítását és átírását, kiemelt jelentősége van annak, hogy a fiatalok képesek legyenek az önálló, a hivatalos (és hazug) történelem-felfogást is kritizálni merő gondolkodásmódra.

Ennek jegyében indítjuk útjára a Nemzeti Konzultáció Kádár Jánosról nevű kampányunkat, amelynek célja, hogy a fiatalok valós képet kaphassanak a Kádár-korszak valódi arcáról olyan emberek véleménye által, akik nem csak tanultak Kádárról, hanem éltek is abban a rendszerben. A Nemzeti Konzultáció eredményét 2019. július 6-án, Kádár János halálának évfordulóján fogjuk közzé tenni. Kérem, válaszolja meg az alábbi kérdéseket!

Üdvözlettel: Népi Front

Támogatás

Kérlek, ha teheted, támogasd anyagilag kampányunkat, hogy minél több emberhez el tudjuk juttatni kérdéseinket!

Számlaszám:
10103104-43879100-01-004001

Címzett: Népi Front

Közlemény: Kádár

Nemzeti Konzultáció Kádár Jánosról – Kérdések

Egyetért Ön azzal, hogy a Kádár-rendszerben nagyobb volt a létbiztonság?
Egyetért Ön azzal, hogy a Kádár-rendszerben jobb állapotban volt a magyar ipar és a mezőgazdaság?
Egyetért Ön azzal, hogy a Kádár-rendszerben könnyebb volt lakáshoz jutni?
Egyetért Ön azzal, hogy a Kádár-rendszerben könnyebb volt családot alapítani?
Egyetért Ön azzal, hogy a Kádár-rendszer jobban teljesített, mint az Orbán-kormány?


Kérlek oszd meg a cikket, ha tetszett!
  • 3.9K
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
    3.9K
    Shares