Fogarasi Zsuzsanna: a kommunista összefogás hívei vagyunk

Az alábbiakban egy magyarországi szélsőbalos csoport, a Népi Front elnökével, Fogarasi Zsuzsannával készítettünk interjút. Kiderül, hogy mit gondolnak a kommunisták az EP-választásról, a radikális baloldal megosztottságáról és hogy mit is jelent a kommunista összefogás

Dübörög a 2019-es EP-választási kampány, de a kommunistákról nagyon keveset hallani. A Népi Front Elnöksége által megjelentett közleményben azt állítják, hogy az EP-választáson a munkásosztály számára nincs valódi választási lehetőség. Miért gondolják így?

Fogarasi Zsuzsanna, a Népi Front elnöke beszél Kádár János születésének évfordulóján
Fogarasi Zsuzsanna, a Népi Front elnöke

Eddig se volt. A választáson nem indul kommunista párt, de még egy radikális baloldali szociáldemokrata párt sem, amelynek jelöltjeit esetleg lehetne támogatni. Persze lehetne szavazni az MSZP-re vagy a DK-ra, de ez a jelenlegi helyzeten nem fog változtatni. Így volt már ez az országgyűlési választásokon is, így van most is és így lesz az önkormányzati választáson is. Tragikus, hogy az úgynevezett „baloldali pártok” szorgalmazzák a Jobbikkal való összefogást. Ahol megvalósult a nagy ellenzéki összeborulás a Jobbikkal, ott a közös jelöltre szavazni, annyi mint nácikkal kollaborálni. Aki nem felejtette el a történelmet, pontosan tudja, hogy mit jelent ez.

Vannak olyan ellenzéki politikusok, akik szociális Európáról álmodnak. Dobrev Klára egy vitafórumon a multik feletti társadalmi ellenőrzés kiterjesztését hangoztatta és határozottan szót emelt a munkásjogok védelméért. Mindez nem támogatandó?

Amikor valaki ellenzékben politizál, mindig nagy szolidaritást mutat a szegényekkel. Aztán ez a szolidaritás gyorsan semmivé lesz, miként valaki a hatalom közelébe kerül. Olyan párt vagy szövetség nincs, amely a dolgozó embereket képviseli. Kétségtelen, hogy Dobrev Klára mond nagyon szimpatikus dolgokat, de a nagytőke gondoskodik arról, hogy minden maradjon a régiben. Emlékezzünk vissza Medgyessy Péterre és a szocialista párt 100 napos programjára. Túlságosan is baloldali volt, ezért Gyurcsány Ferenc félreállította, mert a finánctőke ezt sürgősen parancsba adta. Tehát, ha Dobrev Klára komolyan gondolja minden szavát, akkor is lehetetlen cselekednie.

A Népi Front EU-ellenes?

Egyáltalán nem vagyunk EU-ellenesek. Csak a jelenlegi formáját nem szeretjük. Egy internacionalista természetű, szocialista Európai Uniót természetesen támogatunk. Olyant, ahol nem a kizsákmányoló osztály uralkodik az országok parlamentjeiben. Meggyőződésem, hogy az európai országok elszigetelten nem működhetnek gazdaságilag hatékonyan. Nekünk magyaroknak, a külföldi dolgozókkal kell szövetségben harcolni! Nemcsak az európaiakkal. Nekünk, dolgozóknak, közös érdekeink vannak. A tőkével szembenállunk. Tőlünk teljesen idegen a migránsozás, a határon túli magyarok ócsárlása,a szembeállítás politikája. Rajtunk kívül az összes párt serényen gyakorolja a gyűlöletbeszédet. Mi vagyunk az egyetlen internacionalista és szocialista-hazafias párt Magyarországon.

Mintha ezt már mondta volna egy másik párt politikusa is…Thürmer Gyula és a Munkáspárt. Nem merült fel az az ötlet, hogy esetleg a Munkáspártot támogassa a Népi Front az EP-választáson?

Idegengyűlölő pártokat nem támogatunk. Ez egy abszurd kérdés. A Görög Kommunista Párt nem nyújtott kezet a neonáci Arany Hajnalnak. Thürmer Gyula megtette ezt a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonallal és a Honfoglalás 2000 Egyesülettel. Bele kell nyugodnunk, hogy a Munkáspárt átalakult, nincs már sok köze a marxista-leninista értékrendhez. Van ilyen. Valamikor a Fidesz is liberális volt, most meg egy szélsőjobboldali alakulat. De ha nem hisz nekem, olvassa el a Munkáspárt programját, Thürmer Gyula sajtónyilatkozatait. Ennek fényében a kérdés viccnek is rossz

Térjünk át kicsit a radikális baloldal helyzetére. A hetekben megjelent egy írás a Mércén, amely arról tudósított, hogy a Táncsics Alapszervezet elszakad az Európai Baloldaltól. Nem sokkal a bejelentés után a Táncsics Alapszervezet bejelentette egyesülését a Balpárttal. Hogyan értékelni ezt a fejleményt?

Borzasztóan elszomorít. Felelőtlenség lenne sommásan ítélkezni. A Táncsics-alapszervezetről, csak foszlányos információkkal rendelkezem. Egyáltalán nem örülök annak, hogy a radikális baloldalon veszekedések vannak. Nemzetközi viszonylatban a Balpárt és az Európai Baloldal mindketten tagjai European Left nevű pártcsaládnak, így számomra érthetetlen az internet nyilvánossága előtt folyó vita. Tény, hogy e pártcsalád számos tagja más országokban együttműködik szociáldemokrata/szocialista pártokkal, így Vajnai Attila és az MSZP közötti szorosabb kapcsolat semmiképp sem mond ellent a European Left politikájának. Azonban az is igaz, hogy tőlünk a szocialistákkal való összefogás idegen, ezért az MSZP megítélésében a Népi Front és a Táncsics-alapszervezet véleménye azonos.

A Népi Front inkább az Európai Baloldalt vagy pedig a Balpártot tekinti lehetséges szövetségesének? Korábban a Front és a Balpárt tagjai között nem volt felhőtlen a kapcsolat.

A Népi Front akcióegységet hirdetett. Ez az úgynevezett kommunista összefogás. Azokban a kérdésekben, amelyekben egyetértünk, közösen cselekszünk, részt veszünk egymás rendezvényein, vagy közös rendezvényt tartunk, mint nem is olyan rég a Tanácsköztársaság emlékműnél, ahol közösen ünnepeltünk több szervezettel. Ott volt az Európai Baloldal, a Baloldali Jövő Fórum, a Marx Károly Társaság, a Hagyományőrző Munkásőr Társaság. Nem veszekszünk, hanem együtt teszünk a szocialista eszméért, miközben mindenki megőrzi politikai és szervezeti függetlenség, saját arculatát

Lesz kommunista összefogás?

Igen, mi a kommunista összefogás hívei vagyunk. Ez a fajta akcióegység Magyarországon újkeletű együttműködési forma, Nyugat-Európában már elterjedt és jól bevált. Ott nem okoz gondot a kisebb-nagyobb radikális baloldali, marxista csoportok közötti akcióegység megteremtése. Remélem, hogy az évek óta tartó széthúzás helyett most az együttműködés korszaka köszönt a magyar kommunista mozgalomra.

Nem válaszolt a kérdésre….

A Népi Front és az Európai Baloldal között korrekt, jó viszony van évek óta, mégha számos jelentős kérdésben nem is értünk egyet. Minden kommunista emberrel együttműködünk, aki erre hajlandó, akár párttag, akár pártonkívüli. Ez igaz a Balpárt azon tagjaira is, akik önmagukat kommunistának vallják. A mi kapunk minden marxista érzelmű ember előtt nyitva áll. Meggyőződésem, hogy az emberekkel kell összefogni!

Létezik olyan ok, ami miatt meghiúsulhat egy esetleges együttműködés?

Igen, lehet kizáró ok. Csak akkor fogunk kezet, ha az illető nem hangoztat idegengyűlölő,migránsozó, antiszemita, rasszista, kisebbségeket kirekesztő nézeteket, tehát a proletár internacionalizmus szellemiségét vallja magáénak. Nem kell talpig vörösbe öltözni. A gondolataink és az érzelmeink legyenek vörösek!

Ami a Népi Frontot illeti, miben lesz az Ön által vezetett Front a Cseh Miklós által képviselt irányvonaltól?

Cseh Miklós elnöksége alatt közösen döntöttünk és közösen cselekedtünk. Ettől nem kívánok eltérni. A továbbiakban is ugyanazt a radikális baloldali politikát fogjuk képviselni, amit eddig. Kizárólag a politikai helyzet az, ami bizonyos változtatásokat esetleg kikényszeríthet. A Népi Front tartóoszlopai maradnak. Az Ideológiai Minimum című dokumentum és a Kommunista Kiáltvány a Bibliánk.

Milyen tervei vannak a Frontnak a jövőre nézve?

A jelenlegi viszonyok között igen nehéz tervezni. Megmaradni marxista szervezetnek, csatlakozási pontnak és lángőrzőnek – ez elég nagy forradalmi kihívás. Szeretnék több információt megosztani külföldi pártok életéből, és a proletár internacionalizmust erősíteni. A tervek szépek és előremutatók, de ehhez emberek is kellenek. Manapság nem szívesen csatlakoznak pártokhoz az emberek. Mi büszkék vagyunk arra, hogy van egy lelkes és forradalmi lelkületű támogatói csapatunk. Megköszönöm Cseh Miklósnak, hogy megalapította ezt a szervezetet és letette a 21. századi kommunista mozgalom alapjait Magyarországon. Emberfeletti, történelmi tett volt.

Kérlek oszd meg a cikket, ha tetszett!
  • 398
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
    398
    Shares