Nem maradt virág nélkül Kádár János sírja

Kádár János születésének 105. évfordulóján az egykori pártőtitkár sírjánál gyülekeztek kommunisták és igaz baloldali érzelmű emberek. A megemlékezést a Baloldali Jövő Fórum és a Népi Front tartotta, amelyen Benkő Gyula, a  BJF vezetője mondott méltóságteljes beszédet. Nem maradt virág nélkül Kádár János sírja.

kadar-105

 

Benkő Gyula beszéde

 

Kedves Barátaim! Tisztelt megemlékezők!

Köszöntök mindenkit Kádár János születésének 105. évfordulóján tartandó „csendes” megemlékezésünkre!

Most nem kívánnék Kádár életéről beszélni, hiszen mi tudjuk életének elég sok rögös útját! Inkább arról, miért is ma emlékezünk!

benko-gyulaMi új képen gondolkodunk! 28 év után szeretnénk Kádár János és korszakának méltó tiszteletet adni!

Mi nem akarjuk Kádár Jánost „kisajátítani”! Mert ő nem csak a baloldal, hanem minden becsületes magyar embere! Több közvélemény kutatás szerint Kádár János a 3. legnépszerűbb történelmi személy őt csak Széchényi István és Mátyás király előzze! A 20-n évesek körében (akik bőven a rendszerváltás után születtek) pedig többen az ő korszakába élnének inkább! Szerintünk ezen nincs mit csodálkozni!

Hiszen Volt munkalehetőség! Nem kellet félni, hogy akár holnap utcára kerülhetsz! Mindenki a saját tudása szerint dolgozhatott emberi fizetésért!

Volt Létbiztonság! Az emberek félre tudtak tenni! Nem kellet a hónap végén aggódni, hogy eszel e vagy a számlát fizeted be! Még a családok nyaralni is el tudtak menni!

Lakótelepek tucatjai épültek a fiatalok könnyedén jutottak lakáshoz! Ha hitelt vettél fel nem kellet aggódni, hogy soha nem tudod visszafizetni!

Vidéken a Termelő Szövetkezetek gyakorlatilag Európát látták el minőségi élelmiszerekkel!

Az ország 32 év alatt sikeresen épült modernizálódott!

A mai állami vezetőkhöz képest, igen is szerény körülmények között élt feleségével. Soha nem „Urizált”. A személyi kultuszt pedig nagyon is utálta.

Életének megpróbáltatásai, diktatúrák megszenvedése ellenére igen is EMBER maradt!

Lehetne még mondani érdemeit! Még ha a mai politika nem is igazán engedi, akik nem mellesleg akkor KISZ-be kezdték a pályafutásukat! Ugyan is Kádár János korszakát ma diktatúraként kell értelmezni! Sőt meg sem lehet nyilvánosan kérdőjelezni, mert akár 3 év szabadság vesztés jár! Sőt Alaptörvényünk is „sötét” korszaknak említi! Ez mi mindenki nevébe visszautasítjuk! Kádár János név gyakorlatilag be van tiltva, még a Kádár János Baráti Kör sem működhet e néven!

Történelmi kötelességnek tartjuk, hogy ne felejtessék el a korszakot! Ha kell akár „harcolni” fogunk igazságért! Ezért mi minden évbe kimegyünk és szál virággal tiszteletünket lerójuk Kádár János előtt! Bár sokan szeretnének, de nem fogunk hallgatni!

TISZTELET ÉS MINDEN BECSÜLET KÁDÁR JÁNOSÉRT! KÖSZÖNET AZ ORSZÁGÉRT TETT ERŐFESZÍTÉSÉÉRT!

Köszönöm!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg az ismerőseiddel!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter