"Nem sokat ér az élet szabadság nélkül..."

hegedussandorHegedűs Sándor legújabb könyvéről

Békés Glasz Imre búcsúleveléből idézte Hegedűs Sándor, történész, a fenti sorokat. A Történelmi miniatúrák VI. kötete idén látott napvilágot Simor András szerkesztésében.

Kállay Miklós, Szabolcsi Miksa, Rózsa Richárd, Braun Éva, Békés Glasz Imre, Pataky István életrajzával ismerkedhetünk meg  a legnagyobb élő marxista történész könyvének lapjairól.

Hegedűs Sándor nemcsak kommunista hősöket mutat be, hanem a polgári világ alakjait, egy-egy történelmi korszak emblematikus figuráját is. Rendkívül tömören, mégis élvezetesen fogalmaz. Ahogy mondani szokták: könyveit nem lehet letenni. A  történelmi személyiségeket úgy mutatja be, hogy a kor minden jeles eseményét bemutatja, kiválóan megvilágítja az arcokat, a lelkeket, a gondolatokat. 

Rózsa Ferenc testvéréről, Richárdról, kommunisták közt is ritkán esik szó, pedig a magyar munkásmozgalom egyik legrokonszenvesebb, szívet melengetőbb és legönfeláldozóbb hőse.

Kegyetlenül megkínozzák, de társait nem árulja el, a burzsoá osztálybíróságot nem ismeri el.

Példakép minden mai ifjúkommunista számára, akárcsak elvtársai.

Betekintést kapunk az Új Március és az Ifjú Proletár írásának, szerkesztésének és nyomtatásának folyamatába. 

Rendkívül érzékletesen mutatja be, hogyan konspiráltak elődeink, és milyen óriási veszélyekkel járt a legapróbb fegyelmezetlenség: a lebukás veszélyével.

Napjainkban más helyzetekkel szembesülünk, de fontos a legapróbb részletekig megismerni a munkásmozgalom történetének eseményeit, munkamódszereit. Pontosan arról a korszakról van szó, amely leginkább a ma agitátorának nyújthat segítséget.

Sanyi bácsi! 

Köszönjük, hogy letettél egy újabb könyvet a vörösök asztalára, és megosztottad több évtizedes munkásmozgalmi és történelmi tapasztalatod és tudásod velünk. Fegyvert és pajzsot adtál a jelen és jövő nemzedékének.

Fogarasi Zsuzsanna

 Hegedűs Sándor, 2015, Z-füzetek

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg az ismerőseiddel!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter